A francia nyelvvel sokáig hadilábon álltam. Azt gondoltam, biztosan nem fogom megtanulni, nem tetszik, a franciákkal se szimpatizálok különösebben. Aztán valahogy megszületett a nyitottság a francia irányába, jött egy ősz hajú bácsi meg egy videó kurzus a 80-as évekből, és ami eddig modorosnak tűnt, az hirtelen vicces lett, érdekes és szórakoztató.
A mai napig megdöbbent, hogy az angol és a német könyvek, segédanyagok bősége milyen erős kontrasztban áll bármely más nyelv tananyagainak szűkösségével. A gimnáziumokban kötelező jelleggel használt France-Euro Express és Vida Enikő Allons-y című szerzeménye árválkodik általában a könyvesboltok francia polcán, esetleg egy-két Pons kiadvány kíséretében. Szerencsére, ha a neten kutakodunk, ennél sokkal több könyv közül tudunk válogatni.
A France-Euro-Express a Nemzedékek Tudása kiadványa. Nekem egy 2005-ös példányom van, még a Nemzeti Tankönyvkiadótól. A megoldókulcsot, tanári kézikönyvet én nem találtam hozzá sehol (a Nemzeti Tankönyvkiadó idejében emlékszem, hogy fenn voltak a neten), de magát a könyvet le lehet tölteni az oldalukról. Már az előszó és a hátsó borító olvasásakor szembetűnik, hogy gimnazistáknak készült: gyagyának néz, atyáskodik, azt gondolja, hogy engem a színes fotók motiválnak a legjobban a tanulásra. Minden lecke ugyanúgy épül fel, mégpedig a következőképpen:
1. Olvasmányok: Szokatlan módon több rövid párbeszédet kapunk hosszú szövegek helyett, és viszonylag sok, akár 3-4 oldalnyi terjedelmet. A szövegek jelentős része (de nem minden) a hanganyagon is szerepel. Engem végtelenül idegesített, hogy zene van minden párbeszéd után, ha kétsoros a szöveg, akkor is. A kapcsolódó szószedet a könyv végén abc rendben található meg, nincs leckékre lebontva.
2. Magyar nyelvű nyelvtani magyarázat: Vagyis leginkább nyelvtani táblázatok, és minimális magyar nyelvű szöveg hozzá. A szerzők láthatóan mepróbálnak eltávolodni a nyelvtanos-fordítós vonaltól a kommunikatív irányába. Ennek jegyében nem bocsátkoznak hosszú magyarázatokba. Az már más kérdés, hogy a dolog vége nagy valószínűséggel az lesz, hogy tanári diktálás vagy internetes kutatkodás után odaírogatjuk a szabályokat. Tehát lényegében előállítjuk azt, ami a szerzők szándéka szerint kerülendő. Otthoni, önálló tanulás esetén ez a néhány példamondat és a táblázatos bemutatás biztosan nem lesz elég. Hacsak nem a sokadik nyelvünkkel ismerkedő rutinos tanulók vagyunk, nagy valószínűséggel máshol is utána kell néznünk a szabályoknak.
A nyelvtan adagolása egyébként viszonylag elfogadható, nem terhel túl minket túl hamar túl sok információval.
3. Adott témához kapcsolódó szógyűjtemény: Kontextus nélküli szólisták. Például 40 étel és 30 ország felsorolása. A kommunikatív stílus elméletileg tartózkodik az ilyen jellegű szólistáktól, mégis rengeteg kommunikatívnak szánt könyv tele van velük. Ez logikus is, ha abba belegondolunk, hogy az első pillanattól erőltetett kommunikációhoz legalább szavak azért kellenek. Nem tartom magam az átlagnál gyengébb képességű nyelvtanulónak, az ilyen jellegű listák mégis mindig gondot okoztak nekem. Ez egy nagyon jó módja annak, hogy valakinek elvegyük a kedvét a nyelvtől, bebizonyítsuk neki, hogy nehéz megtanulni, és csak keserves munka árán megy. Viszont a tanárnak megkönnyítik a helyzetét egy egyszerű szódolgozat lehetőségével.
4. Feladatok: Néhány drill jellegű feladat (mondatátalakítás, kiegészítés). A könyvhöz tartozó munkafüzetben még több drill áll a rendelkezésünkre, de itt már számos kommunikatív feladattal is találkozunk. Tisztában vagyok vele, hogy a drill mumus, de nekem még mindig jobban tetszenek az ilyen jellegű feladatok, mint az unalmas, rossz kommunikatívak. A rossz drill (nem kell a megoldáshoz érteni a mondatot) hatékonyságát tekintve gyenge, viszont a rossz kommunikatív feladat (unalmas, érdektelen) a gyenge hatásfok mellett kifejezetten idegesítő, és ezért romboló is. A kommunikatív feladat mindig nagyobb aktivitást vár el a tanulótól, ezért különösen fájdalmas, ha butaságra kell fecsérelnünk az energiánkat. Ennek a sorozatnak én nagyon nem szerettem a kommunikatív feladatait, minden alkalommal átugrottam őket.
5. Compréhension orale (hallás utáni értés): Elég becsapós módon a vonatkozó hanganyagok nem akkor jönnek a CD-én, amikor náluk tartunk. Először jön az összes párbeszéd, olvasmány, utána következnek ezek a feladatok az első leckétől kezdve szép sorban. Ezekkel a feladatokkal szerintem nincs különösebb gond, az mondjuk jó lett volna, ha kapunk infót, hogy hány alkalommal hallgathatjuk meg a szöveget a feladat elvégzéséhez, mi a szint.
6. Expression orale (beszéd gyakorlás): És végül jönnek a teljesen értelmetlen gyakorlatok, amelyeken szintén fogalmatlan padtársunkkal elkínlódhatunk egy darabig. Például: “Képzeljetek el párbeszédeket a minták alapján!”, “Folytassátok a következő párbeszédet: Ki ez? A matektanár.”, Tegyél fel 5 kérdést a társadnak a leckében szereplő igék felhasználásával!”, “Tegyél fel padtársadnak kérdéseket a szobájáról!”. A feladatok franciául vannak, a teljesen kezdők kedvéért írom őket magyarul. Ennél több segítség, iránymutatás nincs, beszélgessetek, hajrá. Nekem ez a rész abszolút összecsapottnak, igénytelennek tűnik. Például a “Válassz egy tárgyat, és kérdezd meg a padtársadtól, mennyibe kerül!” feladathoz nincsenek tárgyak, ezeket megint nekünk kell elképzelni. Az előszóban a szerzők arra kérik a tanulókat, hogy “mozgassák meg a fantáziájukat” a feladatok elvégzésekor. Gonosz leszek: a szerzőknek sem ártott volna megmozgatniuk a fantáziájukat a feladatok összeállításakor. Én úgy érzem, a munka jelentős részét áttolták a tanulókra.
7. Civilisation (országismeret, kultúra): Ez becsapós, mert információt itt nem nagyon találunk. Viszont ide jön minden, ami az előbbi kategóriákba nem fért be: “Írj képeslapot szüleidnek vagy barátaidnak!”, “Nézd meg a metró térképét! Válaszolj a kérdésekre, kinek merre kell menni”, “Jellemezd a hagyományos magyar házakat!”. A feladatok ugyanolyan összecsapottak, maximálisan fegyelmezett és motivált diákot igénylők, mint a 6. pont feladatai.
A 6-7 pontokban leírt részeknek én semmi értelmét nem látom. Amikor ebből a könyvből próbáltam tanulni, nagyon gyorsan eljutottam oda, hogy olvasatlanul átugrottam őket. Nekem sajnos nincs meg a kellő önfegyelmem az elvégzésükhöz, vagyis ahogy öregszem, egyre kevesebb türelmem lesz az ilyen jellegű aktivitásokhoz. Ha ezeket a részeket átugorjuk, maradnak a dialógusok, a szószedetek, a nyelvtani táblázatok, a drill feladatok és a hallgatás. Ez így azért karcsú, főleg ha azt is számításba veszem, hogy egyik összetevő sem különösen jó, mindegyikre azt tudom mondani, hogy minőségét tekintve “elmegy”. Jó lett volna, ha az egyes részek nem ilyen lazán kapcsolódnak egymáshoz, hanem van esetleg olyan hallgatás, amit ugyanannak a szövegnek az olvasásos feldolgozása követ, majd ennek alapján kell írni valamit. Ez a könyv nekem borzasztóan darabos, nem épülnek benne egymásra a dolgok. Én sem tanfolyami, órai munkára, sem otthoni, önálló tanulásra nem tartom elég jónak a sorozatot, nagy jóindulattal tudok rá három csillagot adni. Azt különösen elkeserítőnek tartom, hogy a gimnáziumban kizárólag ebből a sorozatból lehet franciát tanulni, vagyis ez az egy könyv szerepel az aktuális tankönyvlistán.
A 90-es években jártam gimnáziumba, igaz angol-németes voltam, de már akkor komolyan érdeklődtem a nyelvek iránt, úgyhogy viszonylag sok könyvet, tananyagot ismerek abból a korszakból. Az akkori tankönyvekhez képest én nem látok jelentős előrelépést. Több lett a kép, és hozzá van csomagolva a könyvhöz a hanganyag. De hiába írják rá a hátsó borítóra, hogy kommunikatív meg motiváló, ha ugyanolyan unalmas, drill- és magolás központú minden, mint 25 évvel ezelőtt. Folyamatosan hallani azokat a kritikákat, amelyek a kommunikatív szemléletet kérik számon a nyelvtanárokon. Elmaradottnak, gyengének nevezik azt, aki a hagyományosnak tartott, nyelvtanos-fordító módszert alkalmazza. Költői a kérdés, nem várok választ: Akkor miért egy ilyen unalmas, gyenge, drillre és magolásra épülő könyv a kötelező? Miért a kommunikatív feladatok a legrosszabbak benne? Sajnos nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó könyv, amiről az jut eszembe, hogy a magyar iskolarendszer csak a tanárt nézi, csak olyan könyvet fogad el, ami szerinte a tanárnak jó. A diákok még zárójelben sem jutnak eszébe senkinek, én nem hiszem el, hogy akik ezt a könyvet írták, látták, elfogadták, azok komolyan gondolták, hogy egy hibátlan magatartású és szorgalmú tanulón kívül bárki ebből meg tud tanulni, és még élvezi is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tanuljnyelveket · http://tanuljnyelveket.blog.hu 2016.06.09. 12:41:15
Tanuljnyelveket · http://tanuljnyelveket.blog.hu 2016.06.09. 14:10:06
Tanuljnyelveket · http://tanuljnyelveket.blog.hu 2016.06.09. 15:12:34
Más: Elég intenzíven nézegetem mostanában a könyveket a kritikák miatt, és pont azt az érzelmi oldalt hiányolom belőlük, amiről szerintem te is írsz. Rengeteget számít, ha egy tanár szereti a nyelvet, az ahhoz kapcsolódó kultúrát, embernek, partnernek tekinti a tanulót. Én tuti naív vagyok, de az elején megdöbbentem, hogy a legtöbb könyvben ez mennyire nincs jelen. Nekem képzeld el, idő volt, mire elfogadtam, hogy nem vagyok köteles ezekből a magolós könyvekbő tanulni. Vida Enikő eddig a csúcspont, most szenvedem át magam a második leckén. Remélem még a héten kint lesz róla a poszt. Én sokkal gyorsabban haladok, amióta nem foglalkozom ezekkel az adathalmaz típusú könyvekkel, és élvezetesebb dolgokat tanulok. Egy Vida Enikő leckét nekem 3 hétbe tellett bemagolni. Mivel utálok magolni, mindig félreraktam. Egy kellemesebb könyvvel, videóval meg elvagyok akár 2-3 órát is, ha épp van időm. Észre se veszem, és egy csomó mindent megtanulok.
sodawasser 2017.10.31. 10:28:18
Tanuljnyelveket · http://tanuljnyelveket.blog.hu 2017.11.01. 00:20:45