Nemrégiben akadtam rá egy nagyon érdekes cikkre, ami 7 olyan közkeletű “aranyszabályt” cáfol meg, amely a szótanulásra vonatkozik. Néhányat a saját tapasztalatom alapján én is tudtam, viszont volt amin konkrétan megdöbbentem. A legszebb az a dologban, hogy a cikk szerzője, Jan-Arjen Mondria nem egy magánvéleményt vezet elő, minden pontnál konkrét kutatási eredményekre hivatkozik.

1. tévhit: Egy viszonylag korlátozott szókincs ismerete is biztosítja a célnyelvi anyagok megértését.

Kutatások bizonyítják, hogy minden nyelv korlátozott számban tartalmaz olyan szavakat, amelyek gyakran fordulnak elő. Sokkal több olyan szó van, ami ritka. A következtetés általában az, hogy ha a 2000 leggyakoribb szót ismerjük, megértjük egy átlagos szöveg 80%-át. A kérdés az, hogy mennyire értünk jól egy szöveget, ha a szavak 80%-át ismerjük. Mondria arra az eredményre jut, hogy a szavak 95%-a szükséges a megfelelő szintű értéshez. Ez 3000-5000 szó ismeretét jelenti. Ha egyetemi tanulmányokat szeretnénk az adott nyelven folytatni, 10000 szó a minimum.

2. tévhit: A szólisták csak mérsékelten hasznosak.

A szólistáknak számos hátránya van: nem túl szórakoztató a tanulásuk, a lista elemeit könnyen felcseréljük egymással, mert nincs szövegkörnyezetük, azok a szavak, amiket a listán belül tudunk, a listán kívül már nem biztos hogy felidézhetőek. De ez még nem elég ok arra, hogy teljesen elhagyjuk a szólistákat. A szólisták ugyanis a leggyakoribb szavakat tartalmazzák, és ezeket a szavakat mindenképpen meg kell tanulni. Ha lukak vannak a gyakori szavakban, az több problémát is okoz. A szólista tehát hatalmas segítség annak meghatározásában, hogy mit kell tudnunk, de ettől még nem kell feltétlenül a lista segítségével megtanulni az adott szavakat. Sokkal jobb, ha szókártyákat készítünk. Az ütemezett ismétlést megvalósíthatjuk Ankival, vagy akár egy átalakított cipősdobozzal is. Osszuk a cipősdobozt 5 részre úgy, hogy a fakkok egyre nagyobbak legyenek. Minden kártya az első fakkból indul, 30-40 egyszerre. Azok a kártyák, amiket tudunk, átkerülnek a kettes fakkba, amiket nem tudunk, az egyes fakk végére. Ha a kettes fakk megtelik, ismételjük át a szavait, és amiket tudunk, tegyük át a hármasba. Ami nem megy, az megint visszakerül az egyes fakk végére. Az utolsó fakkban legyenek azok a kártyák, amelyeket már nem kell ismételnünk. A módszer előnye, hogy a szavakat nem passzívan ismételjük, hanem felidézzük, és mivel a szavak sorrendje változik, nem segít az, hogy tudjuk, mi következik egy adott elem előtt vagy után.

3. tévhit: A témák szerint csoportosított szavakat könnyebb megtanulni.

Sok olyan könyv van, ami témák szerint mutatja be az új szavakat. Például listázza a színeket, az állatokat vagy a zöldségeket. Ha a lista egyik elemét előhívjuk a memóriánkból, a lista többi elemét is könnyebb lesz felidézni, ugyanakkor nagyon könnyű őket összekeverni egymással. Megtanulásuk végső soron több időt fog igénybe venni, mintha össze nem függő szavakat tanulnánk. A témák szerint csoportosított szavak listázása hasznos, de csak a tanulás haladó fázisában, amikor a tanulók már ismerik a lista nagy részét. A szavak összegyűjtése ilyenkor már előnyös lehet.

4. tévhit: A szavakat kontextusban kell tanulni.

A kontextus segíthet a szavak felidézésében, de rengeteg szót hatékonyan meg lehet tanulni kontextus nélkül is. Ha kontextusban tanulunk egy szót, fennáll a veszély, hogy csak az adott kontextusban fogjuk tudni, vagy ami még rosszabb, a kontextuson kívül fel se ismerjük. Ezért a tanulási folyamat végén már érdemes kontextus nélkül gyakorolni az épp megismert szavakat. A legegyszerűbb módszer, ha a megismert szavakból szókártyákat készítünk. A szókártyák egyik oldalára írjuk fel az idegen nyelvű szót, a másikra pedig a mondatot, amiben megismertük és a szó magyar nyelvű megfelelőjét. Így a kontextus segíti a tanulást, de a tanuló számára egyértelművé válik, hogy a szavak az adott kontextuson kívül is léteznek.

5. tévhit: Azok a szavak jobban megmaradnak, amelyeknek a jelentésére magunk jövünk rá.

Ezt a tévhitet általában azzal magyarázzák, hogy ha mi magunk jövünk rá egy szó jelentésére, akkor mindenféle kapcsolódás jön létre a szó, a jelentése, a kontextus és az addigi ismereteink között, ami segíti a későbbi felidézést. Mondria kísérlete azonban ennek az ellenkezőjét bizonyította. Azok a diákok, aki kikövetkeztették a szavak jelentését, 6%-ra emlékeztek. Akik kikövetkeztették, és utána a tanárral ellenőrizve abc rendbe rakták a szavakat, 15%-ra emlékeztek. Akik kikövetkeztették, a tanárral ellenőrizve abc rendbe rakták, aztán megpróbálták megtanulni, 47%-ra emlékeztek. Akik készen kapták a szavakat jelentésükkel és egy-egy példamondattal, majd tanultak, 50%-ra emlékeztek. Látható, hogy a legfontosabb elem az, hogy megpróbáljuk szándékosan a fejünkbe vésni, megtanulni a szót. Annak viszont semmi előnye, ha magunk jövünk rá a szavak jelentésére. Az eredmény még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy az egyes csoportok mennyi időt töltöttek el a feladattal. Az önálló kikövetkeztetés a kísérletben 25% plusz időt igényelt. A kikövetkeztetés egy fontos készség, amit érdemes fejleszteni, főleg ha limitált a szókincsünk, de a szavakat nem fogjuk ettől könnyebben megjegyezni.

6. tévhit: Használat közben könnyebb szavakat tanulni.

Mondria kísérletében azok a diákok, akik csak passzívan megtanulták a szavakat, 48%-ra emlékeztek. Akik csak aktívan használták a szavakat, 42%-ra. Akik passzívan megtanulták és utána aktívan használták a szavakat, 49%-ra. Nem minden szót kell aktívan használnunk, és főleg nem rögtön. Semmi értelme mindig, minden alkalommal erőltetni a használatban való tanulást, mert az emlékezést nem segíti elő, viszont rengeteg időt igényel.

7. tévhit: A szavak ismeretét nem szabad magában mérni.

A szókincs tesztek segítenek a tanulónak tudatosítani, hogy hány szót ismer. Ha kiderül, hogy kicsi a szókincse vagy súlyosan hiányos, lemaradott a csoporthoz képest, ez lehet az oka a más jellegű teszteken elért gyenge eredménynek. Ha több energiát fektetünk a célzott szótanulásba, megoldódhatnak a problémák. A szókincs tesztek emellett a tanuló fejlődésére is rávilágítanak. Motivációt adhatnak a további munkához, tanuláshoz. A szókincs viszonylag gyorsan fejleszthető, míg más területeken több idő lehet szükséges a látványos eredményekhez. A tesztek vonzó módon irányíthatják a tanulók figyelmét a szótanulásra, és meghozhatják hozzá a kedvet. Az, hogy egy tanár rendszeresen teszteli a szókincset, jelzés a tanulók felé, hogy a szótanulás fontos tevékenység.

Az eredeti, angol nyelvű cikk itt érhető el: http://babylonia.ch/fileadmin/user_upload/documents/2007-2/mondria.pdf

vissza