Móritz György-Szabó Győző: Olasz nyelvkönyv

Csak annyit mondok: cervo fatato.

A Móritz könyv generációk számára határozta meg az olasztanulást a gimnáziumban. Az én példányom 1993-as, nem egy modern darabról beszélünk tehát. Hogy miért mégis ezzel indul az olasz hónap? Egyrészt ez az egyik olyan könyv, amiből iszonyat mennyiséget nyomtak, tehát könnyű kölcsönkérni, megszerezni, antikváriumban megvásárolni. Másrészt nem hiszek benne, hogy ami új, az mindenképpen jobb. Harmadrészt kíváncsi vagyok rá, hogy 25 év alatt mi történt, és ehhez a “múltat” is meg kell vizsgálni.

A Móritz Olasz korszakában még nem is álmodtunk a könyvhöz csomagolt hanganyagokról. A kazettákat külön kellett megvásárolni, ami rettentő nehéz volt. Nem csak azért, mert a kazetták brutálisan drágák voltak, hanem mert egyáltalán nem lehetett kapni őket a boltokban. Míg egy átlag bolt könyvkínálata viszonylag nagy volt, ugyanaz a bolt teljesen véletlenszerűen árult kazettákat, tehát például árulta valamiből a kezdőt, a másikból a középhaladót, könyv viszont pont ezekhez nem volt. Lottó ötössel ért fel, ha egyszerre találtál könyvet és kazettát. A hanganyagok másolt kazettákon, rossz minőségben terjedtek. Ezt azért is írom, hogy aki most kezd el tanulni, az nagyon értékelje, hogy milyen könnyű dolga van, de leginkább azért, hogy megérthessük, a Móricz Olasz, ugyanúgy, mint a kor többi terméke, tökéletesen jól használható a hanganyag nélkül. A kazettákon az olvasmányok szövegei vannak, valamint a kiejtés-oktató rész (Pronuncia) mondatai, de ennyi. Az összes feladat megcsinálható nélküle.

A Móricz Olasz nagyon akadémikus, ha valahol, itt különösen igaz az, hogy az egyetemi anyag zanzásított változata. Könnyebb vele tanulmányozni az olasz nyelvet, mint megtanulni. Minden lecke hatalmas szókincset próbál meg már az olvasmányban átadni. Ha csak 80 szó van a szószedetben, már szerencsénk volt. Ezután jön a klasszikus, magyarázó nyelvtan, ami a kontrasztivitásra épít, tehát mindig összehasonlítja az olasz szerkezetet a magyarral. Ennek az az értelme, hogy már a kezdetektől a fordításra trenírozza a tanulókat. Fontos megjegyezni, hogy az előszóban a szerző a példamondatok megtanulását javasolja, nem a szabályok bemagolását. A szabályok csak magyarázatként szolgálnak a példamondatok mellé. Rögtön az első leckében bekezdünk, semmi ráhangolódás, bemelegítés. Túlesünk a hangtani szabályok részletes ismertetésén. Magolhatjuk a napokat, a hónapokat, a számokat. A nyelvtant is rögtön részletesen kapjuk, a kivételekkel együtt. Az olvasmányok egy folytatásos történet részei, és tele vannak teljesen fölösleges szavakkal. Ennek a legfontosabb oka az, hogy a szövegek jelentős tudást próbálnak átadni mind az olasz, mind a magyar kultúráról. (Régen tipikus érettségi tétel volt a “Mutasd be olasz barátodnak Budapest nevezetességeit!”)

Minden lecke rengeteg drill feladatot tartalmaz (egy-egy jelenséget mondatok átalakítgatásán keresztül próbál belénk sulykolni.) Emellett nagyon sokat kell fordítani. A feladatok mennyisége csak soknak tűnik, de ha abba belegondolunk, hogy mekkora hatalmas mennyiségű új információ van egy leckében, belátjuk, hogy nem sok ennyi feladat. Nincs meg minden feladat megoldása, de a fordításokét megtaláljuk a könyv végén, így le tudjuk ellenőrizni magunkat. A Móritz könyv annyira szájbarágós és drillre épülő, hogy akinek fekszik ez a stílus, annak kiválóan alkalmas otthoni tanulásra. Sőt, igazából az az érthetetlen, hogy ehhez miért kellett egyáltalán tanár. (A megoldások felolvasásán kívül.) Sokan mondják, hogy a latin nyelvtanítás miatt volt elterjedt ez a módszer, de én inkább gondolom azt, hogy ez az a stílus, amivel egy tömeget a legegyszerűbben le lehetett foglalni. Mindenki csöndben megcsinálja a feladatot, aztán megbeszéljük a megoldást.

Az egész könyv iszonyatosan tömény, nincsenek benne szórakoztató momentumok, nincs egy perc kikapcsolódás, lazítás. A kezdőknek szánt darab 2 kötetes, az első kötet 20 leckét, a második 10 leckét tartalmaz. A 10. lecke után kezd durvulni a helyzet, és a második kötet már az extrém sport kategóriájához közelít. A kultúra és a szépirodalom teljesen átveszi az uralmat a mindennapos szituációktól. A hétköznapi olasz életnek nem sok nyomát látni. Versek, novellarészletek követik egymást. És még egyszer: ez a kezdő könyv! A második kötet 10 leckéje után még van egy laza 100 oldalas szösszenet a festészetről és az irodalomról. Már a kezdetektől megkapjuk az írott, irodalmi nyelvre jellemző szerkezeteket is, igaz figyelmeztetéssel együtt, hogy ez vagy az a beszélt nyelvben nem használatos. A könyv teljesen egyértelmű feladata az, hogy a kor érettségije mellett az olasz szakos felvételire felkészítsen.

Nagyon sok könyv előnyként emeli ki, hogy magyarok írták magyaroknak, ezért a magyar nyelvtanulók speciális igényeit elégíti ki. Ezt én soha nem értettem. Milyen speciális igényei vannak a magyar nyelvtanulóknak úgy általában? Nekem sajnos általában az a benyomásom, hogy a magyar szerzők által írt könyvek szókincse fura, életidegen. Olyan, mintha a 20-30 évvel ezelőtti egyetemi jegyzeteikből szedték volna össze a szerzők a kifejezéseket. Nem érzik a nyelvet, nem tudják ösztönösen átadni. A Móritz Olasz ebből a szempontból egy kicsit a többiek fölé emelkedik, mégpedig azért, mert a formális, kifinomult szókincs, a rengeteg művészet, irodalom és történelem oka az akkori érettségi és felvételi követelményrendszer. Nekem végig az volt a benyomásom, hogy a ritka szavak, kifejezések ezért kerültek be, nem a szerző bénasága miatt. Ilyen szempontból a Móritz Olasz nem egy elhibázott alkotás, csak egy elavult könyv.

Az ilyen típusú könyveknek mindig nagy előnye a rendszerezettség. Azok a fegyelmezett, monotonitást jól tűrő emberek, akik a leíró nyelvtanban való elmélyedéstől érzik magukat biztonságban, akik szeretik készen kapni az információkat, és jól magolnak, akik szeretik a klasszikus irodalmat és a kultúrát, kiváló társra találhatnak benne. Elsősorban olvasni és írni lehet megtanulni belőle, de a beszédkészséget vele párhuzamosan vagy utána egy másik könyvből is fejleszthetjük. A Móritz Olaszt két csillagra tudom értékelni, de ha nem avult volna el, három csillagot adnék rá. Miért? Amellett hogy ez nagyon nem az én stílusom, és borzasztóan unalmas, azt el kell ismerni, hogy azt a módszert, amit követ, végig követi, jól és viszonylag kreatívan alkalmazza. Azt a célt, amit el szeretne érni, a megcélzott tanulótípus nagy valószínűséggel el is éri vele. Ha valaki ezt tudta megszerezni, én azt javaslom, próbáljon inkább kölcsönkérni egy olasz szerzők által írt művet, és hamár megvan, a Móritzból olvassa át a nyelvtant olyankor, ha nagyon akar egy magyar nyelvű összefoglalót. Alapnak semmiképpen ne válasszuk, mert borzasztóan elavult, és csak egy nagyon szűk réteg igényeit elégíti ki (akadémikus érdeklődésű időutazók).

Van olyan nyelviskola, amelyik ma, 2016-ban, ebből a könyvből tanít. Messziről kerüljük el!

vissza